A kémiaoktatás helyzete

Erről a témáról egy könyvet is lehetne írni, de most csak néhány gondolatot osztanék meg veletek.

Nem akarok itt a nagy öregek stílusában bezzegelni, de visszaemlékszem az én kezdő tanári időszakomra, amikor hetediktől tizenegyedikig volt kémia, heti 2 órában, mind az öt évfolyamon. Az érettségi előtti utolsó két évben pedig lehetett fakultációra járni, ami szintén heti 2 óra volt, 2 évig.

Jelenleg hetediktől tizedikig van kötelezően kémia 1+2+1+2 órában, majd az utolsó két évfolyamon választható heti 2 órában. Itt azért az iskolák tudnak átcsoportosítani a 7-8., illetve a 9-10. évfolyam között, de az összóraszám 40%-kal kevesebb, mint a kilencvenes évek elején!

Azt is el tudom fogadni, hogy az átlagembernek nem lesz szüksége arra, hogy megértse a pirrol polaritását és minél jobban kötődjünk a hétköznapok kémiájához, de akkor 11-12. évfolyamon sokkal több órára lenne szükség, hogy fel lehessen készülni az emelt szintű kémia érettségire. És hiába vannak nagyon jó ötletek a NAT 2020-ban (tényleg vannak a kémiánál), ha az ott előírt tananyagot még akkor is szinte lehetetlen megtanítani, ha egész órán csak a tanár beszél.

Szóval az a szomorú, hogy ha egy gimnáziumban van jó kémiatanár (sajnos ez már egyre ritkább), akkor is szinte esélytelen ezekkel az óraszámokkal felkészülni az emelt kémia érettségire. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy hány iskolában nincs kémiatanár…

Palya Tamás

Palya Tamás

30 évig tanítottam gimnáziumban matematikát és kémiát. Jelenleg szabadúszó tanár vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Környezetvédelem

Azt gondolom, hogy már csak azok vitatják a klímaváltozás tényét, akik nagyon buták, meg azok, akiknek ennek a tagadása áll érdekükben, akár gazdasági, akár politikai

Tovább olvasom »

Repohár

Aki nem tudná mi ez, annak elmagyarázom. Nagyon sok vendéglátóhelyen meg kell venni a repoharat, ami egy masszív, tartós műanyag pohár. Miután ezt visszaviszed nem

Tovább olvasom »

Lavoisier

Antoine Laurent Lavoisier (1743.08.26-1794.05.08.) A tudomány szomorú napja volt 1794. május 8-a, amikor a jakobinus diktatúra alatt guillotine-nal kivégezték minden idők egyik legnagyobb kémikusát: Lavoisier-t.

Tovább olvasom »