Miközben egy 24 éves fiatalember épp burgonyát vetett Új-Zélandon, örvendetes hír jutott el hozzá: ösztöndíjat kapott egy angliai tanulmányútra. Bár természetesen ekkor ő már fizikus volt, de bátran állíthatjuk, hogy ezzel indult Ernest Rutherford pályája.
Cambridge-ben találkozik J.J. Thomsonnal és a Cavendish-laborban dolgozhat. 3 évvel később (1898-ban) Montrealban a McGill egyetemen lesz tanszékvezető. Ebben az időben nem tudták, hogy hogyan épül fel az atom, de már felfedezték a radioaktivitást. Rutherford (Soddyval együtt) korszakalkotó felfedezést tett: az elemek más elemekké alakulnak a radioaktív bomlás során! Ez annyira eretnek gondolatnak számított, hogy azt kérték tőle, hogy ezt ne hozza nyilvánosságra ezt a tényt, mert szégyent hozna az egyetemre. Természetesen nem hozott szégyent, sőt inkább dicsőséget. Megvalósult az alkimisták álma, az elemátalakítás! Persze ők nem így képzelték.
1907-ben visszaköltözik Angliába, Manchesterbe, majd egy évvel később kémiai Nobel-díjat kapott. Manchesterben végezte híres kísérletét, melyben alfa-részecskékkel „bombáz” egy vékony aranyfóliát és döbbenten tapasztalja, hogy a részecskék döntő többsége akadálytalanul áthatol azon! Ekkor ugyanis még az atomot mazsolás kalácsként képzelték, azaz egy tömör masszának, melyben elszórva helyezkednek el az elektronok, mint a kalácsban a mazsolák. A kísérletet Rutherford – helyesen – úgy magyarázta, hogy az atom közepén ott van az atommag, melyben az atom tömegének döntő többsége található. Ez viszont azt is jelenti, hogy az atom nagy része üres tér, vagyis ha most például ezt egy drága telefonon olvasod, annak 99,99%-a semmit nem tartalmaz!
Később kinevezték a Cavendish-labor vezetőjévé Cambridge-ben, ami hatalmas tudományos elismerésnek számít! Nem kevésbé az sem, hogy1937-ben bekövetkezett halála után hamvait a londoni Westminster-apátságban helyezték örök nyugalomra, ahol angol uralkodók mellett más tudósok is nyugszanak: Newton, Kelvin, Darwin.
Forrás: Werner Braunbek: Az atommag regénye (Gondolat, 1960)
